Üdvözlünk a Passion4Work blogján!

Passion4Work

Amit az azonnali hatályú felmondásról tudnod kell!

2016. szeptember 21. - Passion4Work.hu

Az azonnali hatályú felmondás esetén az „azonnali” mit jelent? Még aznap kirúghatják az illetőt? Mi kiderítettük, mi a helyzet!

A munkáltató és a munkavállaló egyoldalú, címzett és indokolt jognyilatkozatával azonnali hatállyal megszüntetheti a munkaviszonyt, ha a másik fél a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy olyan magatartást tanúsít, mely lehetetlenné teszi a munkaviszony fenntartását. Az azonnali hatályú felmondás gyakorlatilag „aznap” is megtörténhet, de időbeli korlátja és persze átfutási ideje azért van. Először is az adott fél nem élhet korlátlan ideig az azonnali felmondás jogával, a jogalkotó annak gyakorlására határidőt állapít meg. Az azonnali hatályú felmondás jogát az ennek alapjául szolgáló okról való tudomásszerzéstől számított 15 napon, legfeljebb azonban az ok bekövetkeztétől számított egy éven belül, bűncselekmény elkövetése esetén a büntethetőség elévüléséig lehet gyakorolni. Az alapos gyanú, sejtés, híresztelés, vélemény önmagában azonban nem elegendő az azonnali hatályú felmondáshoz. A munkáltató egy adott ügy kivizsgálását is elrendelheti, például belső ellenőri jelentést, szakértői vizsgálatot, belső vizsgálatot kérhet, illetve kezdeményezhet, melynek indokolt tartama nem számít bele az említett határidőbe. Ebben az esetben a 15 nap a vizsgálat eredményének a munkáltatói jogkör gyakorlójával való közléstől számítódik.

A bejegyzés trackback címe:

https://passion4work.blog.hu/api/trackback/id/tr711732631

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az azonnali hatályú felmondás 2018.07.31. 11:01:04

Az azonnali hatályú felmondás a munkaviszony megszüntetésének egyik módja a közös megegyezés, és a felmondás mellett. Az azonnali hatályú felmondás joga mind a munkáltatót, mind a munkavállalót egyaránt megilleti. A munkaviszonyt azonnali hatályú felmo…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása