Hogy a magyarok keveset keresnek a nyugat-európai országok dolgozóihoz képest, az régóta köztudott. A kérdés foglalkoztatja a magyar alkalmazottakat és a közgazdászokat is. Utóbbiak választ is keresnek arra, miért van az, hogy már a szomszédos Ausztriával összevetve is pocsék a magyar bérszínvonal. A válasz elég egyszerű: mert a gazdaság teljesítménye is az. Méghozzá jórészt a kisvállalkozások miatt.

A kérdés, hogy miért akkorák a bérek Magyarországon, amekkorák, és miért nem keresünk annyit, mint Ausztriában vagy máshol, egyaránt foglalkoztatja a magyar dolgozókat és a közgazdászokat. Ráadásul, mivel az alacsony magyar bérek miatt a magyarok egyre inkább külföldön próbálnak szerencsét, itthon lassan fojtogatja a gazdaságot a munkaerőhiány, ami pedig még égetőbbé teszi a kérdést: hogyan lehetne emelni a magyar béreket?

A Tárki Társadalmi Riport 2016 című kiadványának nyitó tanulmányában Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója azt írja: ahhoz, hogy megértsük, miért is keresünk annyit, amennyit, meg kell néznünk, hogy milyen cégeknél dolgoznak a magyarok, és azoknál milyen hatékony a termelés. Palócz elemzéséből valami olyasmi látszik, hogy a magyar gazdaság problémája, hogy egyre több a nem túl hatékony kisvállalkozás, miközben hazai nagyvállalatból egyre kevesebb van.

Mit adtak nekünk a multik?

Az elfogadott a közgazdasági irodalomban, hogy a bérek attól függenek, hogy egy egységnyi befektetett munkával mennyi hozzáadott értéket lehet előállítani, vagyis mekkora a munka termelékenysége. Eszerint akkor lehet magas béreket adni, ha egy gazdaságban a dolgozók munkatermelékenysége is nagy.

Ez persze nemcsak a dolgozókon múlik, hanem azon is, hogy a cégeknél milyen technológia van, hogyan tudják megszervezni a munkát, vagy hogy milyen munkakörből van sok egy adott országban vagy egy adott cégnél, és hasonlókon.

Ebben Magyarország elég rosszul áll: 2014-ben az egy foglalkoztatottra jutó hozzáadott értékben az EU-s átlag 71 százalékát, munkaórára leosztva pedig 66 százalékát tudta hozni a magyar gazdaság. Ezzel pedig csak Romániát, Horvátországot és Lettországot tudtuk megelőzni, Szlovákia, Csehország és Lengyelország mögött vagyunk.

Hogy ez miért van, azt röviden úgy lehet összefoglalni, hogy Magyarországon:

• nem elég képzett a munkaerő;
• nem elég hatékonyak a cégek;
• nincs elég tőke a hatékonyságnövelő fejlesztésekre;
• az állam pedig jellemzően nem túl hatékony, amikor arról van szó, hogy ezeken a dolgokon segítsen.

Palócz Éva tanulmánya leginkább a második ponttal foglakozik, vagyis azzal, hogy miért nem hatékonyak a cégek Magyarországon. Pontosabban, hogy melyik cégek hatékonyak, melyikek nem, és melyikből mennyi van. A helyzet pedig az, hogy a külföldi tulajdonú cégek sokkal termelékenyebbek a magyaroknál, a nagy cégek pedig sokkal hatékonyabbak a kisebbeknél.

A gazdaság összes szféráját tekintve a magyar cégek mérettől függően valamivel az átlag alatt, a külföldi cégek pedig mérettől függetlenül jóval az átlag fölött tudnak termelni. Ebben persze van egy kis csalás Palócz szerint, mert például a külföldi tulajdonú kisebb vállalatok Magyarországon tipikusan olyan egységek, amelyek egy multi ügyfélkapcsolatait kezelik, a magyarországi értékesítését intézik, vagy valami hasonló kiszolgáló tevékenységet végeznek, könyvelnie, marketinggel és hasonlókkal vacakolnia nem kell, így sokkal termelékenyebbek abban, amit csinálnak. 

De még ha ezeket nem vesszük figyelembe, a multik akkor is előrébb járnak, mint a magyar cégek, sőt, 2014-ben a külföldi tulajdonú cégek háromszor olyan termelékenyek voltak, mint a magyarok. A feldolgozóiparon belül egy kicsit kisebb a különbség, itt csak 2,5 kört vernek rá a multik a magyar cégekre, viszont 2014-ben a 222 darab, többségében külföldi tulajdonban lévő, 250 főnél több embert alkalmazó cég adta az egész magyar feldolgozóipar hozzáadott értékének 60 százalékát.

Ráadásul az egész EU-n belül nálunk a legnagyobb a multik termelékenységi előnye a hazai cégekkel szemben. Az egész gazdaságra nézve a külföldi tulajdonú cégek a hozzáadott érték 50 százalékáért felelősek, míg a miénkhez hasonló gazdasági szerepű és szerkezetű visegrádi országokban ez 35-40 százalék.

Kis cég, kis fizu – nagy cég, nagy fizu?

Az persze önmagában nem baj, hogy sok nálunk a multicég, legalábbis a bérek szempontjából biztosan nem, mert ezek a cégek jóval többet költenek bérekre, vagyis jobban lehet ezeknél keresni. Palócz szerint inkább az a probléma, hogy nagyon sok mikro- és kisvállalkozás van itthon, míg magyar tulajdonú nagyvállalatból egyre kevesebb van.  

2005 és 2014 között a teljesen vagy többségében belföldi tulajdonú nagyvállalatok száma 459-ről 368-ra csökkent, az általuk foglalkoztatottak száma pedig 401 ezer főről 300 ezerre esett vissza. De miért rossz ez? Mert azzal, hogy egyre többen dolgoznak kkv-knál, miközben egyre kevesebb a nagyobb cég, romlik a magyar gazdaság átlagos termelékenysége, így pedig nem emelkednek a bérek sem.

Bár a multicégek nagy része éppen megengedhetne magának egy béremelést, és már most is  60 százalékkal jobban fizetnek, mint a magyar átlagbér, a bérszínvonalat nem ők határozzák meg, hanem azok a magyar cégek, amelyeknél a magyarok háromnegyede dolgozik. A multik pedig ehhez a szinthez igazítják a saját bérezésüket. Ha viszont a magyar cégek között több lenne a hatékonyabb nagyvállalat, akkor az emelné az átlagos termelékenységet és fölfelé nyomná a béreket. 

Palócz Éva szerint ha pedig olyan mértékű béremelkedés következne be, amelyet az alacsony termelékenységű vállalatok nem bírnak követni, akkor megindulhat az emberek átáramlása a hatékonyabb vállalatokba. Ez az átmenet viszont csak akkor menne végbe békésen, ha az emelkedés folyamatos, és hagy időt arra, hogy a gyengébben teljesítő vállalatok alkalmazkodjanak.

forrás: index.hu, tarki.hu