Üdvözlünk a Passion4Work blogján!

Passion4Work

Ismert emberek, akik a ranglétra aljáról indultak - Anna Wintour

2015. október 20. - Passion4Work.hu

Tudjátok, ki az a tűsarkús Sztálin? A Vogue főszerkesztője, Az ördög Pradát visel című film ihletadója, Anna Wintour. A tegnapi poszt-sorozatot folytatva, ismét egy ismert személy történetét szeretnénk bemutatni nektek, amely inspiráló lehet a számotokra, hiszen, ahogyan Mucsi Zoltán is, Wintour is a ranglétra alján kezdte. anna_wintour1200x628px_1.jpg

Anna 1949-ben született Angliában, egy újságíró család kellős közepébe. Édesapja az Evening Standardnél dolgozott, ő volt a szerkesztője az újságnak. Viszonylag nyugalmas gyerekkora után Anna meglehetősen lázadozó tinédzserré cseperedett: háborgott az iskolai egyenruha ellen, majd 14 évesen bubit vágatott magának, ami a mai napig az egyik legfontosabb védjegye, a fekete napszemüveg mellett. Az utóbbit akkor is hordja, ha zárt térben van, különösen divatbemutatókon szereti! Egyébként manapság már dioptriás a legtöbb szemüvege, mert gyengül a látása –  derült ki nemrégiben. No, de térjünk vissza Anna fiatalságához!

Mindig is határozott személyiség volt, pontosan tudta, mit akar. Ez fontos jellemvonás, hiszen így sohasem térhetünk le arról az útról, amely az álmainkhoz vezet. Már 15 évesen egy butikboltban dolgozott, de egy évvel később úgy döntött, hogy jobban tetszik neki a nagybetűs élet. A Harrods áruháznál volt gyakornok, de emellett divatiskolába is járt. Elkezdte a kapcsolati tőkéjét építeni, s 21 éves korára sikerült egy jó állást találni: a Harper’s Queen magazinnál asszisztens volt és szövegíró. Megtanulta a szakma csínját-bínját, miközben tovább szövögette hálóját és nagy tervét: ő akart lenni a Vogue főszerkesztője.

Az út a célig hosszú volt és keskeny, Anna azonban sosem torpant meg. Ez a nő mindig nagyon tudott dolgozni! 1975-ben New Yorkba költözött és a híres Harper's Bazaar divatszerkesztője lett. Számos újítást vezetett be, új fotósokkal dolgozott, miután végre lehetősége nyílt teljesen egyedül megálmodni egyes divatanyagokat. Rendkívül igényes és színvonalas munkát végzett, de munkatársai már ekkor meglehetősen szigorú kis főnöknek, kollégának tartották. Furcsa, hogy az elszánt emberek milyen dinamikusan haladnak előre? 1983-ban leszerződtette a Condé Nast lapkiadó és végre megkapta a nagy lehetőséget: kinevezték a döcögős brit Vogue szerkesztőjévé. Általa az eladás nőtt, a brit Vogue kivirult.

Ha ti is levonjátok a tanulságot, nem gond, ha alulról kezditek, ám sosem szabad szem előtt téveszteni a célunkat, vagy ha megtörténik, akkor is csak ideiglenesen! Anna Wintour volt butikban bolti eladó, gyakornok, szövegíró, asszisztens, majd végül a főszerkesztő a Vogue-nál. Reméljük, inspiráló lesz a története a számotokra, s nem csak nőknek! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://passion4work.blog.hu/api/trackback/id/tr898001973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása