Koránkelés, zötykölődés (oda, majd vissza), stressz, családtól elvett értékes percek, órák, fáradtság, kimerültség. Minél több időt töltünk ingázással, annál rosszabb lesz a közérzetünk, a munkakedvünk és a teljesítményünk…
Egy friss felmérés szerint, amely hat európai nagyváros 5500 ingázóját kérdezte meg, az ingázás nagyobb stressz, mint maga a munka. Az Egyesült Királyság Statisztikai Hivatalának 2014-es kutatása pedig rámutatott arra, hogy azokra van legrosszabb hatással az ingázás, akik napi egy, illetve másfél órát utaznak az otthonuk és a munkahelyük között. Ezek fényében még elgondolkodtatóbb, hogy 2011-ben a hazai munkavállalók harmada ingázott és valószínűleg szenvedett közben a tehetetlenségtől és a kimerültségtől.
Míg az 1970-es években 977 ezer magyar ingázott lakóhelye és a munkahelye között, 2011-es adatok szerint már 1,341 millióan, azaz a foglalkoztatottak 34 százaléka utazott tett ezt, derül ki a KSH friss kiadványából, amelyben a 2011-es népszámlálási adatokat összesítették. Az elemzés szerint az ingázók fele utazik fél óránál kevesebbet, további 35 százalékuk fél és egy óra közötti időt fordít a munkába járásra. Sőt, 5,5 százalékuk napi másfél óránál is több időt tölt utazással. A legtöbben (47,9 százalék) autót vesznek igénybe, távolsági buszra (23,7 százalék), és vonatra (4,9 százalék) lényegesen kevesebben szállnak, míg kerékpárra vagy motorra csak töredékük pattan.
A KSH adatai szerint az ingázók aránya a Közép-Dunántúlon (45,4 százalék) és a Nyugat-Dunántúlon (41,5 százalék) a legmagasabb, míg az Észak-Alföldön (30 százalék) és a Dél-Alföldön (25 százalék) a legalacsonyabb. Az adatok szerint Budapesten a helyben lakó foglalkoztatottaknak csak 10,1%-a, Pest megyében viszont 61,8 százaléka ingázott, így alakult ki a közép-magyarországi viszonylag alacsony, 30,4 százalékos ingázási arány. Tény ugyanakkor, hogy rengetegen ingáznak budapesti munkahelyükre. Ennek oka az, hogy csökken a főváros lakosságának száma, és a budapesti cégeknek munkaerőre van szükségük, a város peremén és az agglomerációban lévő lakosok (akik jelentős része a 2000 években épp Budapestről költöztött ki az agglomerációba) munkaerő-pufferként szolgálnak a városmag számára.
Ugyanakkor – bár rengeteg érv szól a munkahelyre történő utazással együtt járó kimerültség, stressz, a sokszor bosszantóan lassú és döcögős tömegközlekedés, a dugók, balesetek vagy éppen a késés okozta idegi feszültség, azaz az ingázás ellen – még mindig jobb utazni egy munkahelyért, mint otthon ülni állás nélkül. A strukturális munkanélküliség egyik jellemzője ugyanis éppen az, hogy a szabad munkaerő és a betölthető pozíciók nem egy helyen jelennek meg. Amikor tehát valaki azon morfondírozik, hogy az ingázással járó stressz vagy a hosszú távú munkanélküliség rémálma a jobb, és vállalja-e az ingázást, akkor a válasz – a költségek és a napirend figyelembevétele mellett – általában határozott igen szokott lenni.
Annál is inkább, mert a Passion4Work több olyan betölthető pozíciót is kínál, amelynek betöltőit, figyelembe véve az esetleges távolságokból adódó ingázási kényszert, utazási vagy akár lakhatási hozzájárulással is támogatni kívánják a leendő foglalkoztatók.
Forrás: hrportal.hu
