Üdvözlünk a Passion4Work blogján!

Passion4Work

Hogyan éld túl a pályakezdést - Első lépés

2015. november 11. - Passion4Work.hu

Mindenki – akár volt, akár csak még lesz – tudja, hogy nehéz elhelyezkedni pályakezdőként a munkaerőpiacon, főleg az utóbbi években. Olyan területeken, ahol nem adatik meg a szakmai gyakorlat megszerzése, ördögi kör figyelhető meg, hiszen a munkáltatók gyakorta kérik ugyan, azonban többnyire a friss diplomások nem rendelkeznek vele (ennek egyik oka, hogy csak elméleti tudással vértezték fel őket az egyetemi tanulmányok során). Mint ahogyan azt már megszokhattátok, a P4W csapata szeretne ebben is segítséget adni, mégpedig a szokásokhoz híven 5+1 tanáccsal, hogyan lehet hatékonyabbá tenni az álláskeresést a pályakezdők számára.

 

+1: Melyik egyletbe tartoznál szívesen?

hogyan_eld_tul-palyakezdok_1.png

Először is fontos végigfuttatni az agyban lévő fogaskerekeket, milyen időintervallumban akartok dolgozni! Felmerült bennetek, hogy az alapképzés után mennétek mesterszakra, vagy esetleg egy másik szakot kezdeni, netalán levelezőn és mellette dolgozni? Egyszerű kérdések ugyan, mégis igen fontos döntések ezek. Miért is? Nos, tegyük fel, beadtátok mesterképzésre a jelentkezéseteket, így máris csak egy 2-3 hónapos munkáról lehet szó, hiszen a teljes állást nem tudjátok összeegyeztetni a tanulmányokkal. Máris szűkül a kör, hiszen így legfeljebb részmunkaidős állást vállalhattok, de vegyétek fontolóra azt is, mennyire fog a jegyek rovására menni ez a döntés! Azt tanácsoljuk, hogy ha lehetőségetek adódik, s energiátok is van rá, akkor két vasat tartsatok a tűzben: érdemes alap- után mesterképzésre jelentkezni, s a nyári szünetben 2-3 hónapos gyakornokságban részt venni. Sőt, ezt már lehetne a felsőfokú tanulmányok megkezdése közben is szem előtt tartani, hiszen gondoljatok bele, mire a Ba/Bsc vége felé jártok, a nyári szünetekben össze tudjátok hozni a minimális – körülbelül egy éves – szakmai tapasztalatot. De természetesen azt is át kell gondolni, milyen típusú vállalatoknál akartok dolgozni, még ha csak részmunkaidőben is. Azt is fontos megjegyezni ezzel kapcsolatban, hogy ne adjátok be fejvesztve mindenféle állásokra a jelentkezéseteket, hiszen „a kapkodás a tökéletesség ellentéte.” – tartja a közmondás.

Azonban ezen felül is tartogatunk egy jó tanácsot a számotokra: a Karrierportálunkon számos állás közül csemegézhettek, amelyek közül garantáltan megtaláljátok a megfelelő munkát: www.p4wkarrierportal.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://passion4work.blog.hu/api/trackback/id/tr968055672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása