A Cornell Egyetem legfrissebb tanulmányából az derül ki, hogy azok a kollégák, akik együtt ebédelnek, a munkában is jobban együttműködnek. Sőt, a Facebook, az Apple és a Google is egyre több fantáziát lát az étkezési jegyek osztogatásában.
Nagyon sok cég a tréningeket és a csapatépítőket erőlteti a kooperáció javulása miatt, hogy hatékonyabb legyen a munkavégzés. Azonban mi a hátránya ezeknek az eseményeknek? Kötelezőek. Ez pedig úgy képződik meg a dolgozók fejében, hogy már elejétől fogva rossz szájízzel indul ezekre a képzésekre. A közös ebédek pedig észrevétlenül összekovácsolja az embereket.
De mire jöttek rá a Cornerllen?
Arra, hogy együtt enni jó. Kevin Kniffin, a Cornell Egyetemen másfél éven át amerikai tűzoltók együttműködési képességeit vizsgálta. A társadalomtudományi professzor 13 tűzoltóállomáson végzett kutatást, amibe 244 lánglovagot vont be. Kniffin főleg az étkezési szokásaira és a csapat együttes teljesítményére volt kíváncsi.
Egyértelműen kiderült, hogy a közös étkezés erősebb csapatszellemet eredményez.
Azonban már régebb óta felfigyeltek az étkezés közösségkovácsoló erejére. Gondoljunk csak bele: miért minden az asztalnál dől el? (eljegyzés, születésnap, randevú, tárgyalások stb.)
De mielőtt erős következtetésekbe bocsátkoznánk, meg kell, hogy állítsunk titeket!
Ez a kutatás nem azt jelenti, hogy meg kell szüntetni az összes csapatépítőt és a különböző tréningeket, amelyek segíteni fogják a kooperációnkat. Csupán az a tanulság, hogy valóban megéri több étkezési utalványt biztosítani a beosztottjainknak, akik nap mint nap elmehetnek a munkahely vonzáskörzetében lévő (gyors)éttermekbe erősíteni az együttműködésre való hajlamukat. Egy fesztelen légkörben eltöltött közös ebéd csodákra képes! Mondanunk sem kell, hogy ez a vezetőknek is hasznos, hiszen a csapatteljesítmény növeli a hatékonyságot, a profitabilitást.
Forrás: Origo