Üdvözlünk a Passion4Work blogján!

Passion4Work

50 EZER BETÖLTETLEN ÁLLÁS

2016. augusztus 01. - Passion4Work.hu

Magyarországon mintegy 50 ezer betöltésre váró álláshely volt az idei első negyedévben, ami azt jelenti, hogy egyes ágazatokban, illetve régiókban már komoly munkaerőhiány alakult ki. A betöltetlen állások száma a feldolgozóiparban volt a legmagasabb a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzése szerint.

2016 első negyedévében a nemzetgazdaság legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásainál 36 ezer, a költségvetési intézményeknél mintegy 14 500 állás várt betöltésre. Előbbi közel 9 ezres, mintegy 33 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - áll a KSH elemzésében. A versenyszférában ez év első negyedévében száz álláshelyre 1,7 olyan álláshely jutott, amelynek betöltése érdekében a cégek lépéseket tettek, vagy terveztek tenni a közeli jövőben – mutat rá az elemzés. Az elemzés kitér arra is: a pénzügyi, biztosítási tevékenységek esetén 2,2 százalék, a legnagyobb foglalkoztató feldolgozóiparban 2,1 százalék volt a betöltésre váró munkahelyek aránya. Ez utóbbi több mint 14 000 üres álláshelyet jelent, vagyis a feldolgozóiparban - az üres álláshelyek megfigyelésének kezdete óta eltelt közel egy évtizedben - még soha nem volt ilyen magas az üres álláshelyek száma. Ezen belül a legtöbb álláshely - közel 2600 - a járműgyártásban állt üresen. A betöltetlen álláshelyek aránya a számítógép, elektronikai berendezések gyártása területén elérte a 4 százalékot, és ugyanennyi volt a textil, ruházat alágazatban is. Az alkalmazotti létszámot tekintve második legnagyobb nemzetgazdasági ág, a kereskedelem és gépjárműjavítás 3800 embert tudott volna azonnal felvenni, itt egy százalék volt a betöltetlen álláshelyek aránya. A versenyszférában a legnagyobb hiány a felsőfokú végzettséget igénylő foglalkozásokban mutatkozott, ezt a gépkezelői, járművezetői foglalkozási főcsoport, illetve az egyszerű, képzettséget nem igénylő foglalkozások követték (a Passion4Work kínálatában is számos ilyen vagy hasonló álláshely található).

A munkaerő iránti kereslet területileg differenciált, bár a különbség - részben a munkahelyteremtő beruházásoknak köszönhetően - az utóbbi két évben némileg változott. A munkaerőhiány azokban a régiókban is jelen van, ahol viszonylag sok a munkanélküli, és magas a szintén potenciális kínálatnak tekinthető közfoglalkoztatotti létszám is. Az első negyedévben a versenyszféra üres álláshelyeinek mintegy fele Közép-Magyarországra koncentrálódott, ezt - 4500 üres álláshelyével - Közép-Dunántúl követte, ahol az üres álláshelyek aránya a régiók közül a legmagasabb (2,0 százalék) volt. Az összes álláshelyhez képest a legkevesebb betöltésre váró álláshely Dél-Alföldön volt, itt száz álláshelyre „mindössze” 1,2 üres álláshely jutott. Az összes betöltetlen álláshely több mint egyharmada a legalább 1000 főt foglalkoztató nagyvállalatoknál várt betöltésre, és ebben a körben volt az üres álláshelyek aránya a legmagasabb (2,6 százalék). A kis- és közepes (5-249 fős) vállalkozásoknál az üres álláshelyek aránya az idei első negyedévében csak 1,3 százalék volt. Viszont a 250-999 fő közötti létszám-kategóriába tartozó középvállalkozásoknál meghaladta a 2,0 százalékot.

Forrás: mti, KSH

A bejegyzés trackback címe:

https://passion4work.blog.hu/api/trackback/id/tr98928488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása